Kategóriagyőztesek 2022

A Hajdúhús 2000 Kft. családi vállalkozás keretein belül 1998. március 23-án alakult meg. A cég tulajdonosa és ügyvezetője Papp István,…

Mester Károly agrármérnök 40 éve dolgozik állattenyésztőként. Fiatal szakemberként kutatónak indult, majd látva a Kádár rendszer utolsó éveinek forráshiányos kutatási…

Vad Attila 2004-ben szerzett diplomát a Debreceni Egyetem agrármérnöki szakán, de már gyerekkorától kezdve a hajdúnánási családi vállalkozásban tevékenykedett. A…

Csizmadi Imre családja már generációk óta a kertészet bűvkörében tevékenykedik, ahogyan Bugyi település sok másik családja is. Harmadik generációs kertészként…

Ifj. Rácz József általános- és középiskolai tanulmányait Egerben végezte, ahol szinte azonnal felkeltették érdeklődését a természettudományos tantárgyak. Az egri Szilágyi…

Pecznyik Bélának 1986-ban született Kiskunhalason. Házas, két kislány édesapja. Bács-kiskun megyében, Páhi községben él. Egyetemi tanulmányait 2005-ben kezdte meg a…

Bóna Szabolcs 1975-ben született Csornán. Nős, két gyermek édesapja. Lánya 21 éves, harmadéves jogász hallgató a Pázmány Péter Egyetemen. Fia…

Dr. Hajdú József évtizedek óta szolgálja, a szó szoros értelmében, a mezőgazdasági gépesítés ügyét. Több, mint fél évszázad minden jelentős…

Dr. Aponyi Lajos 1950-ben született, mezőgazdasággal foglalkozó családból. Általános és középiskolai tanulmányai után a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Szakán diplomázott.…

Simon László az Alföld szívében, Túrkevén gazdálkodik. Két felnőtt gyermeke van, akik egyetemi tanulmányaikat végzik, valamint egy két éves kisfia.…