A katonai szolgálat letöltése után kezdett el mezőgazdasággal foglalkozni, 1995-ben lett egyéni vállalkozó. Eleinte minimális földterülettel, főleg mezőgazdasági szolgáltatással foglalkozott, majd sikerült a kárpótlás útján egy kevés termőföldet, valamint az évek alatt további területeket vásárolni. Főként szántóföldi növények termesztésével
foglalkozik, úgymint árpa, búza, borsó, napraforgó, kukorica, valamint növénytermesztési szolgáltatást nyújt a helyi gazdák részére. Jelenleg 15 fő részére biztosít munkát. Jó kapcsolatot ápol a környék gazdálkodóival, vezető agrárszakembereivel. Sajnos az idei év pályafutása legrosszabb éve volt, mivel Túrkevét és térségét 160 éve nem látott aszály sújtotta.
Lokálpatriótaként fontosnak tartja városuk fejlődését, próbálja lehetőségeihez mérten segíteni a társadalmi szervezeteket, a helyi zenei és művészeti iskolát, valamint a városi sport és egyéb eseményeket. Fő céljának tekinti az öntözési lehetőségek teljes kiaknázását, mivel a térségükben ez lehet a stabil növénytermesztés záloga.