Vancsura József világéletében a mezőgazdasággal szeretett volna foglalkozni, már a szülői háttér is ezt diktálta. A homokon való gazdálkodás lehetősége…
Dr. Bálint György gazdálkodó hagyományokkal rendelkező zsidó családba született Gyöngyös városában1919-ben. Édesapja több nyelven beszélő, vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos…
Borbély Tamás Tapolcán született 1981-ben. Gimnáziumi érettségi után tanulmányait a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán Élelmiszertechnológus Mérnök szakon, Bor- és…
Kiskunfélegyházán született, és gyermekéveit is itt tölti. Felsőfokú tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzi. A molekuláris biológiai és biotechnológiai…
Szülei fiatalkori útkeresése eredményeként 1967-ben Kercseligetre költözött a család, ott telepedett le Somogy megye dél-keleti csücskében, Somogy-Tolna-Baranya hármas megyehatárában. Általános…
A Váci Mezőgazdasági Szakközépiskolában kezdte tanulmányait, majd a Kaposvári Főiskolán végzett, mint állattenyésztő üzemmérnök. Ezután a Keszthelyi Egyetemen tanult tovább.…
A jó családi háttérrel és munkatársi környezettel rendelkező dr. Petis Mihály Nyírderzsen született, Nyírbátorban érettségizett, a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett…
1967-ben fejezte be tanulmányait a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolán. Tanulmányi ösztöndíjasként a Baranya megyei Növényvédő Állomásra (Szederkénybe) került gyakornoknak. Fél év…
A Műegyetemen végzett mezőgépgyártó szakon, majd a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben folytatott talajművelés gépesítési kutatásokat egészen 1995-ig. Ezután a Műegyetem Mezőgazdasági…