Támogatók
Göbölyös Károly
1988-ban született, házas, két gyermek édesapja. A mezőgazdaság már gyerekkora óta szerves része életének a szülők által alapított gazdaság mindennapjai révén.
Felsőfokú tanulmányait is agrár területen végezte. Alapdiplomáját a Szegedi Tudományegyetemen Gazdaság és vidékfejlesztő agrármérnökként szerezte meg. Ezt követően 2012 évtől szakmájában dolgozni kezdett. A munka mellett 2015-től folytatta tanulmányait a Szent István Egyetem Szarvasi képzőhelyén Okleveles vidékfejlesztő agrármérnökként, majd később Növényvédelmi szakmérnök képesítést is szerzett.
Az agrárium kihívásaihoz igazodva további területen fejlesztette magát, így a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, Gödöllőn 2022-ben Precíziós mezőgazdasági szakmérnök oklevelét kitüntetéssel vehette át. A családi gazdaságban az alapdiploma megszerzése után munkája mellett is folyamatosan részt vett. 2017-től vállalkozóként folytatta tevékenységét, a rugalmas munkaidő lehetővé tette, hogy nagyobb szerepet vállaljon a gazdaság mindennapjaiban.
A mezőgazdasági üzem dinamikusan növekedett, jelenleg 90 hektáron történik a növénytermesztés. A fő növény a burgonya, mely 15 ha területen történik átlagosan évente. Védjegyes burgonyát értékesítenek az ellátási lánc minden szereplője számára. Növénytermesztés mellett sertéstenyésztéssel is foglalkoznak.
A gazdaságalapító szülőkkel együtt testvérével és párjaikkal közösen végzik a napi feladatokat. A több generáció együttműködésének köszönhetően folyamatosan fejlődő, modern gazdaságban dolgozhatnak. Többek között a növényvédelmi tevékenység is az ő feladatai közé tartozik. A megfelelő munkamegosztás miatt lehetősége van egyéb területen is szakmai gyakorlatát kamatoztatni, társadalmi szerepet vállalni.
Közel 10 év ellenőrzési tapasztalatot szerzett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.- nél folytatott munkája során. Ez idő alatt sok gazdaságba nyert betekintést, számos gazdával folytatott hosszas beszélgetést.
A szakmában elsajátított gyakorlatával a helyi és környékbeli gazdálkodók mindennapjait szaktanácsadóként és projektkoordinátorként is segíti.
Vidékfejlesztő agrármérnök felesége ezen a területen is társa, közösen 2021 évben alapították meg a Gömbi Agro Kft.-t. Így a családi mezőgazdasági tevékenység mellett diverzifikáltan végeznek irodai munkát is maguknak és másoknak egyaránt. Tevékenységük kiterjed a mezőgazdaságon kívül a vidéki lakosság többi szereplőjére is.
Célja a vidéki életforma és a lakosság segítése, tanyasi élettér fenntartása és fejlesztése.
A generációváltást egy hangsúlyos megoldandó feladatként kezeli, amiben a gazdaságlátogatások során megszerzett tapasztalatokat felhasználva kíván aktívan részt venni. Tudásmegosztásban és a közösség erejében hisz, összefogás és innováció a jelenkor hívásainak megoldása.
2019 évtől Helvécia Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének legfiatalabb tagjaként segíti a falu és lakosainak mindennapjait. Célja, hogy példáját követve minél több fiatal vállaljon szerepet a közösségük életében. A helyi programok aktív résztvevője, segítője.
A NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének vidékfejlesztésért felelős alelnökeként, valamint Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdakörének elnökségi tagjaként nyújt segítséget megyei szinten is a fiataloknak és gazdálkodóknak egyaránt. A szervezeteken keresztül az ágazat szereplőit képviseli és próbál a problémáikra megoldást találni.
A Magyarok Kenyere Vármegyei Nagyköveteként a rendezvényeken történő nyilvános szerepléssel, adománnyal és azok szétosztásában való segédkezéssel járul hozzá a program sikerességéhez. A településen működő Helvéciai Szőlősgazdák és Gazdák Köre tagjaként szerepet vállal abban, hogy minél több fiatalt bevonjanak az egyesület életében, ezzel is a helyi gazdaközösséget kívánja erősíteni. A gazdakör programjainak szervezésében is aktív résztvevő, ilyen például a Helvéciai Traktoros Nap.