Az egri születésű Rácz József szőlész-borász családból származó okleveles kertészmérnök. A Budapesti Kertészeti Egyetemen szerzett diplomát, s a veszprémi Pannon Egyetem címzetes egyetemi docense. Nála a gombával és a szőlővel való foglalkozás családi hagyomány, melynek szeretetét édesapjától és nagyapjától örökölte. Gyakornokként az Egri Csillagok Termelőszövetkezetben dolgozott, majd kertészeti főágazatvezető lett. Családjával együtt 1981-ben megalapította az első szőlész-borász szakcsoportot. Mára a gombatermesztés teljes vertikumával rendelkezik: fajtakutatás, üzemi spóra-előállítás, komposztkészítés, gombatermesztés, élelmiszeripari feldolgozás. A fehér és barna csiperke mellett különböző egzotikus gombafajták termesztésével is foglalkozik. Ennek hátterében komplett kutató biológus- és vegyészcsapat áll. Az innovációt rendkívül fontosnak tartja: „…hiszen ha nem mi kutatunk, és alkalmazzuk ennek eredményeit, akkor mindig csak másodikak lehetünk a versenyben.” Vezetőként termelési és értékesítési szervezetben 47 termelővel dolgozik együtt, a legmagasabb gombapiaci szint elérése és a versenyképesség megtartása érdekében. A gombaértékesítés 70 százaléka exportra történik, amely nyolc országba irányul.
Társadalmi szerepvállalás
1990-től jelenteti meg a Magyar Gombahíradó gombatermesztési szaklapot, s nemzetközi konferenciákat is szervez. A nemes cél érdekében minden olyan kezdeményezést, civil szervezetet, egészségügyi intézményt támogat, amelyen keresztül segítséget nyújthat a rászorulók számára. Alapítója a Magyar Gombatermesztésért Alapítványnak. Kezdeményezésére alakult meg a Magyar Gombatermesztők, Gombagyűjtők, Gombafeldolgozók és Gombaértékesítők Országos Szövetsége, amelynek jelenleg is elnöke. Társadalmi szerepvállalása az anyagi támogatáson túl (templomtorony-építés, emlékműállítás) a jövő generációjának segítésén keresztül a dolgozóival szembeni lojalitásig tart.