Skip to main content

Mindig is a mezőgazdaság felé húzta Ackermann Tamást a szíve. Édesapjával sokat dolgozott a földeken, amelyek árva édesanyja révén maradhattak a család használatában a rendszerváltozás előtt is. A gimnáziumi érettségit 1986-ban tette le, majd Ausztriába ment mezőgazdasági technikumba, ahol ismereteit az idegenforgalom területén is elmélyítette. Ez az időszak meghatározó szerepet töltött be életében, hiszen sikerült megismerkednie a magánszektor működésével. Ausztriában tudta meg, hogy a termelés és értékteremtés mellett létfontosságú az értékesítés, de a marketing szerepe is kiemelkedő. 1996-ban tért haza, ahol azonnal a Fliegl gépgyártóhoz került. Eleinte tolmácsolással, majd direkt értékesítéssel foglalkozott, idővel pedig bekerült a vezetésbe is. Szakmai előmenetele a Fliegl magyarországi növekedésével párhuzamosan zajlott. Sikerei a külföldi tapasztalatainak köszönhetők, ugyanis a Fliegl egy alap termékpalettával indult hazánkban, ahol a német technológiát nem volt zökkenőmentes elterjeszteni. A folyamatos igényfelméréseket és konzultációkat követően azonban sikerült olyan fejlesztéseket elérnie, amelyek lehetővé tették a cég magyarországi stabil és kiemelkedő működése mellett a termékpaletta bővítését is. A magyar gyár napjainkra nemcsak a hazai, de az exportpiacokon is elismerést vívott ki magának. Már Japán és Új-Zéland piacaira is kerülnek innen gépek. A cégvezető két fiúgyermekének is továbbadta az agrárium és az agrárgépészet iránti érdeklődést, szakirányuk választása mindkettőjüknél tükrözi a gépgyártás és a mezőgazdasági gépek üzemeltetése iránti szeretetet.

Társadalmi szerepvállalás

A Mezőgazdasági Gépforgalmazók Szövetség napi munkájában aktívan részt vesz, a Mezőgépgyártók Országos Szövetség elnökségi tagjaként segíti az országban működő gépgyárak napi munkáját is. Rendezvények, oktatási intézmények és diákszövetségek (BDSZ) állandó és nagyvonalú támogatója.