Szülei fiatalkori útkeresése eredményeként 1967-ben Kercseligetre költözött a család, ott telepedett le Somogy megye dél-keleti csücskében, Somogy-Tolna-Baranya hármas megyehatárában. Általános iskolai tanulmányait Nagyberkiben fejezte be, majd Kaposváron a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskolában 1975-ben érettségizett. 1978-ban államvizsgázott a Mezőgazdasági Főiskolán, ahol okleveles Mezőgazdasági Ágazatszervező Üzemmérnöki diplomát kapott, ami után a Naki Mezőgazdasági Zrt. jogelőd gazdaságában, a Dózsa MgTSz-ben helyezkedett el. 1981-1983-ig a kaposfői „Kossuth” MgTSz-ben dolgozott főágazatvezető-helyettesként. 1983-tól a vezetés hívására visszakerült a Naki Dózsa Tsz-be, azóta is ott dolgozik. A ranglétrát végigjárva 2002-től a részvénytársasággá átalakult gazdaság első számú vezetőjeként, 2016-ig vezérigazgatóként, majd az új PTK-hoz való igazodás okán az igazgatóság elnökeként képviseli a társaságot. A termelésirányítást termelési és gazdasági igazgatói munkaviszonyban látja el. 1992-ben Okleveles Növényvédelmi és -Tápanyag-gazdálkodási Szaküzemmérnöki diplomát szerzett. A kilencvenes évek közepén a sávos gyomirtási technológiákon és a növény igényeihez igazított osztott tápanyag-kijuttatáson dolgozott. A költséghatékonyság további lehetőségeinek vizsgálatára a kilencvenes évek második felében az IKR Zrt-vel és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem informatikai tanszékével közösen programfejlesztést végzett a precíziós növénytermesztés munkafolyamatainak a kidolgozására. A Kukorica Klub termésversenyében több ízben helyezést ért el kiemelkedő termésmennyiséggel. Arany Plakett adományozásával ismerték el munkáját a precíziós szárítás területén nyújtott kiemelkedő teljesítményért. A sertés-takarmányozás területén 2010-ben Magyarországon elsőként vezette be a széndioxid-közegben tárolt nedves szemeskukorica használatát, ma már több neves sertéstartó használja ezt technológiát számos előnye miatt.
Társadalmi szerepvállalás
Soltész Gyula 2002-ben lett a Naki Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója. Egy egykori falusi téeszből mára egy 21. századi, korszerű vállalkozást hozott létre. 2016-ban munkásságát Magyar Gabonatermesztésért díjjal ismerték el. Legutóbbi pályázati tevékenysége igazi áttörés volt Tolna megye mezőgazdasági életében. A „TOP-1.1.3-15-TL1-00014 azonosító számú „Agrárlogisztikai központ kialakítása Nakon” pályázattal és Nakoil Növényolaj Termeltető, Feldolgozó és Értékesítő Kft. megalakításával megalapozta Naki jövőbeli életét.