Dr. Balla Zoltán jelenleg termékfejlesztő mérnöke a martonvásári Marton Genetics vállalatnak. Gyermekkora óta mindennapjait a mezőgazdaságban tölti, családi gazdaságban valamint később tanulmányai során is. Már középiskolai és egyetemi évei alatt is fontosnak tartotta és tartja a fenntartható mezőgazdaság kiépülésének megvalósulását, magyarországi elterjesztését. Az agrártudományi diszciplínák területén kiemelkedő tanulmányi és kutató munkát végzett. Több hazai és nemzetközi tudományos konferencián tartott magyar, illetve angol nyelvű előadásaival kiemelkedő eredményeket ért el. Kutatási területei többek között a kukorica széles körű, újszerű ipari, energetikai felhasználásának kutatása, fejlesztése, valamint a különböző talajművelési rendszerek széndioxid emissziójának vizsgálata. 2011-ben agrármérnök diplomát, majd 2016-ban doktori fokozatot szerzett a Debreceni Egyetem Agrártudományi Karán. Munkája során fontosnak tartja a több mint 60 éves martonvásári mezőgazdasági kutatások elősegítését, a hazai agrárvertikum fejlődését egy olyan dinamizmussal, amellyel a hazánkban nemesített kukorica hibridek, és egyéb növényfajok megjelenhetnek a termelők körében elősegítve a gazdálkodásukat.
Társadalmi szerepvállalás
Rendszeresen jelennek meg szakmai anyagai nyomtatott és online sajtókban, amelyek kiváló szakmai tartalom mellett naprakész ismeretekkel hivatottak segíteni az olvasókat, gazdálkodókat a növénytermesztés vonatkozásában. Szabadidejében segíti a termelőket szaktanácsaival, alternatív növénytermesztési megoldásokra tett javaslataival. Alternatív jövedelemszerzés előmozdítása, speciális vidékfejlesztési eszközök alkalmazásával, különös tekintettel a tanyai gazdaságokra. Ide tartozik többek között a földimogyoró termesztési lehetőségeinek vizsgálata és üzemi méretben történő termesztésének előre mozdítása a Homokhátsági területeken. Kiemelt szereppel bír számára a Homokháton élő gazdálkodók életében nagy jelentőségű növénytermesztés segítése, hiszen ezen tájegység vízgazdálkodási problémái, a klimatikus és időjárási viszonyai, a homoktalajok termőképessége az itt gazdálkodók lehetőségeit behatárolja, versenyképességüket rontja, megélhetésüket nehezíti, melyen munkájával hivatott segíteni.