Skip to main content

1954-ben született Hódmezővásárhelyen paraszti családba. Édesapja középparasztként dolgozott, a helyi Petőfi Szövetkezetben többfajta középvezetői állást töltött be. Tanyasi gyermekként hamar kapcsolatba került a mezőgazdasági munkákkal, otthon nagyon sok állattal foglalkoztak. Mivel. földhöz nem lehetett jutni abban az időben, a takarmányt a szövetkezetben részes műveléses szénabetakarítással szedték össze. Ugyanezzel a részes műveléssel termelték a cukorrépát, amelyből a család éves cukor szükségletét biztosították. A munkákba a gyerekek is aktívan bekapcsolódtak, így szinte gyermekként sajátította el az akkori mezőgazdasági munkák technológiáját. Az általános iskolát Hódmezővásárhelyen végezte el, majd folytatta a Növénytermesztő és Állattenyésztő Szakközépiskolában, szintén Hódmezővásárhelyen. Az érettségi után felvették az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karára. 1975-ben állattenyésztő üzemmérnöki diplomát szerzett, emellett fakultatív takarmányipari végzettséggel is rendelkezik. Gyakornoki munkahelye a Mindszenti Lenin Termelőszövetkezet volt, jelenleg is ennek a cégnek a jogutódjában dolgozik. A több mint 40 év során a ranglétra minden fokát megjárta, 2002 júniusa óta elnök-vezérigazgató. 2001-2002-ben a cég válságba került, s ebből a rendkívül nehéz helyzetből sikerült pozitív irányba átfordítani a gazdaságot. Az elmúlt 15 évben az összes erőgépet lecserélték kevesebb káros anyagot kibocsájtó gépekre. Az összes talajművelő eszközüket felváltották mulcs technológiai eszközökre, köckerling eszközökre, nehéz kultivátorra, vetőgépre, magágyelőkészítőre, altalajlazítókra. Forgatásos, szántásos talajművelést csak igen kevés területen használnak, minden esetben kötelezően alkalmazzák a talajlezárását minden művelet után, vagy a művelettel együtt. A tápanyag-utánpótlásnál az állattenyésztés során képződő összes szervestrágyát felhasználják, szívesen alkalmazzák a különböző baktériumtrágyákat, de műtrágyát is használnak. Új szemesterményszárítót és 15000 to-ás terménytárolót építettek, amelynek lényegesen kevesebb a porkibocsátása, energiatakarékosabb és sokkal csendesebb. A baromfitelepen és a tejelő tehenészeti telepen is technológiát váltottak, a hagyományos szarvasmarhatelepet húsmarhateleppé alakították át. Létrehoztak egy 10 hektáros pihenőparkot is, amely mintegy 500 vendég fogadására alkalmas. Az elmúlt 15 évben 3,5 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre, ami a törzstőke 439 százaléka. 2016-ban a saját tőke 3 436 millió forintra emelkedett, a saját és jegyzett tőke aránya 445 százalék, míg 2001-ben csak veszteség volt. A 2016. évi mérlegben – amelyre személy szerint is nagyon büszke – 465 millió forint a tőketartalék, 1789 millió forint az eredménytartalék, 117 millió forint az értékelési tartalék és 273 millió forint a lekötött tartalék. Az említett időszakban megnégyszereződött az alkalmazottak munkabére. Szemléletük és vezérelvük, hogy „Tiszteljük a Fogyasztót, az Állatot és a Környezetet”. Ebből adódik, hogy kiemelten fontos számukra a környezet megőrzése és fenntartása, ezért cserélték le az üzemanyagtárolót, traktormosót hoztak létre olajfogóval, s a legmodernebb technológiával építették meg. AKG-pályázat révén vegyszermentes sávokat hoztak létre. Cégüknél található a Pioneer Vetőmag Kutató Állomásának tenyészkertje. Konzorciumvezetőként a Szegedi Gabonakutatóval és további négy céggel közösen nyerték meg a GINOP-2.2.1-15-2016. számú pályázatot, melynek része, hogy a környező gazdáknak évente fajtasori ajánlatot adnak. Rendkívül fontos szempontnak tartják a megfontolt költséggazdálkodást és a környezetcentrikus üzemelést. Számos fejlesztést terveznek. Egyik nyertes pályázatuknak köszönhetően egy kisvágóhídon sertés, juh és szarvasmarha vágását tudják végezni, amit bővíteni kívánnak egy vadfeldolgozóval. Az erőgéppark is csere előtt áll, emellett napelemes energia telepítésén is gondolkodnak. A cég a térség meghatározó gazdasága lett. 2003-ban az ISO és 1-MCCP rendszert vezették be, 2006-ban elnyerték az Üzlet és Siker Minősített Vállalata címet. 2009-ben átvehette a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat. 2011 óta a Bisnode AAA minősített cége, ami kiemelkedően stabil céget jelent. 2012-ben a részvénytársaság Üzleti Etikai Díjban részesült. 2017-ben földművelésügyi miniszter az Agrárgazdasági Minőségi meghosszabbítását oklevéllel ismerte el.

Társadalmi szerepvállalás

2013-ban a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának tiszteletbeli polgára lett. Tagja a Kaposvár Térségi Cukorrépa Termelői Szövetség Elnökségének, a Gabonaszövetség megyei küldöttje. 2006-ban hozták létre a „HÓDAGRO” Zrt. Vadásztársaságot, amelynek elnöke.