Nyakas András 1953. szeptember 24-én született Hajdúnánáson. A család törzsgyökeres nánási, 1610-ig tudja visszavezetni ott őseit. Mezőgazdasági technikus minősítést a nagy múltú Pallagon szerzett. A helyi termelőszövetkezetben kezdte pályafutását, majd 1981-től baromfitenyésztő és állatkereskedő vállalkozása volt. 1995-ben 25 vemhes üszővel indult a tejtermelő tevékenység, amelyből egy nagyon sikeres családi cég nőtt ki. Töretlen hittel és kemény munkával minden évben a vállalkozás teherbíró képességének megfelelően új beruházásokkal, fejlesztésekkel teremtette meg a lehetőséget az állatlétszám növelésére. Napjainkban közel 2000 tehénnel dolgoznak, közben folyik a generációváltás, az „alapító” átadja az irányítást fiainak, Andrásnak és Tamásnak. Mindkét fiú agrármérnök, a gazdaságban nőttek fel és tudatosan készültek a vállalkozás továbbvitelére. A család 1 700 hektáron gazdálkodik, amelynek közel fele saját tulajdon a többit bérlik. A Nyakas Farm Kft. az ország egyik legmodernebb és legnagyobb tejelőszarvasmarha telepével és tehénállományával rendelkezik. Nyakas András munkásságát 1999-ben a Földművelésügyi Minisztérium „Aranykoszorús Gazda” kitüntetéssel, 2009-ben a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Arany Sándor-díjjal ismerte el. 2012-ben Hajdúnánás Város Képviselőtestülete Csiha Győző díjjal jutalmazta a város gazdasági fejlődésének elősegítéséért. 2016-ban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete az Év Tenyésztője díjjak tüntette ki. Lokálpatrióta és önzetlen ember lévén, rengeteget segíti városát, rendezvények szervezésével, szponzorálásával, iskolákat, civil szervezetek támogat. Egyebek mellett az ő kezdeményezésére indították el az Arató Fesztivált, amelynek fő támogatója és ami hosszú évek óta a város egyik legnagyobb tömegrendezvénye. A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének megbecsült és elismert tagja, rendszeresen ad helyet szakmai napoknak. Amellett, hogy kiváló családapa, üzletember és cégvezető, kellemes és szórakoztató társasági ember, akinek mindenkihez van egy jó szava, éppen ezért általános szeretet és megbecsülés veszi körül a családjában, a városban és szakmai körökben egyaránt.
Társadalmi szerepvállalás
Nyakas András munkásságát 1999-ben a Földművelésügyi Minisztérium „Aranykoszorús Gazda” kitüntetéssel, 2009-ben a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Arany Sándor-díjjal ismerte el. 2012-ben Hajdúnánás Város Képviselőtestülete Csiha Győző díjjal jutalmazta a város gazdasági fejlődésének elősegítéséért. 2016-ban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete az Év Tenyésztője díjjak tüntette ki. A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének megbecsült és elismert tagjaként, rendszeresen szakmai napoknak és egyéb szakmai, szervezeti rendezváényeknek, valamint a városban működö civil szervezetek összejöveteleinek programjainak ad helyet, és biztosítja a vendégek ellátását. Az ő kezdeményezésére indították el a hajdúnánási Arató Fesztivált, amelynek fő támogatója és ami hosszú évek óta a város egyik legnagyobb tömegrendezvénye.