Skip to main content

Bonyhádon született 1957-ben, a mai napig itt él, amelynek megbecsült polgára. Ezt támasztja alá, hogy 2016-ban megkapta a városi önkormányzat legnagyobb elismerését a Perczel díjat. Keszthelyen a Georgikonon szerzett agrármérnök diplomát 1980-ban, majd Kisvejkén kezdett dolgozni a húshasznú magyartarka tenyészetben. 1985-től tizenöt éven át a bonyhádi Pannónia Rt.-nél állattenyésztési ágazatvezető, 2000-től a Magyartarka Egyesület ügyvezető igazgatója. 2009-től az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. Felügyelő Bizottságának elnökhelyettese. 1993-ban közgazdasági szakokleveles agrármérnök diplomát, 2010-ben az állattenyésztés tudományok PhD doktora fokozatot szerez Kaposváron. 2010-ben Ujhelyi Imre díjat kapott a magyartarka tenyésztésben és tenyésztés-szervezésben elért kimagasló munkája elismeréseként. 2012-ben Guba Sándor emlékéremmel tüntették ki. 2016-ban a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Igazgató Tanácsa és a Bonyhádi Öregdiák Szövetség munkája elismeréseként, mint öregdiákot Gyalog István emlékéremmel tüntette ki.

Társadalmi szerepvállalás

Hosszú ideje aktív tagja azon állattenyésztői körnek, akik a tenyésztés-szervezést, a magyar állattenyésztés fejlesztését, valamint a tradíciók megőrzését szívügyüknek tekintik. Több ciklus óta a Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, az Európai Hegyitarka Szövetség, valamint a Szimentáli Világszövetség elnökségének tagja. 2009 óta az európai szövetség alelnöke, amely pozícióban 2016 augusztusában erősítette meg a nemzetközi szervezet tagsága. Egyik ötletgazdája volt a 20 éve megrendezésre kerülő Bonyhádi Állattenyésztési és Állategészségügyi Tanácskozás országos agrárfórumnak, melyet azóta minden évben vezetésével megrendeznek. Ez a szakmai nap lett az alapja a 16 éve évente megrendezésre kerülő Tarka Marhafesztivál két napos rendezvénynek, melynek szintén egyik ötletgazdája és főszervezője. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alapította Tej Szív Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2009 óta a Debreceni Egyetem, 2010 óta a Pannon Egyetem Keszthelyi Mezőgazdaságtudományi Kara címzetes egyetemi docense. Hosszú ideje aktív tagja azon állattenyésztői körnek, akik a tenyésztés-szervezést, a magyar állattenyésztés fejlesztését, valamint a tradíciók megőrzését szívügyüknek tekintik.