Skip to main content

A tudásszomjam mindig is megvolt, ezért a családi vállalkozásba történő integrálódásommal egy időben a tanulás vágya ismét megfogalmazódott bennem. Első lépésként ezüstkalászos és aranykalászos gazdaképzőt végeztem el, majd a zöldkönyves képzést, s mindezek után a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola mérnök szakára vettek fel, levelező szakra. A jó tanulmányi eredményemnek köszönhetően államilag finanszírozott képzésen volt lehetőségem részt venni. A gyakorlatot már saját gazdaságunkban tudtam lefolytatni, a szakdolgozati témára történő felkészülésben is ez adott elég gyakorlati tapasztalatot. Nagyapámtól tanultam a szervezési és anyagiakra vonatkozó teendők eredményes lebonyolítását, míg édesapámnak a gépek megszerettetésében és a technikai ismeretek átadásában volt oroszlánrésze. Tulajdonképpen kettejük között, mint egy híd vagy kapocs szerepelek. Nyitott vagyok az újra, figyelem a szaksajtót. Minden innovatív kérdést megbeszélünk, és ha úgy látjuk, hogy érdemes vele foglalkozni, akkor először egy kis darab földön tudjuk azt kipróbálni.Az életem során minden állomásra szükség volt, hogy azzá váljak, aki most vagyok. Valóban felnőttem a feladathoz és kiteljesedem a munkámban. S ha a jelenlegi párom személyében egy szerető feleség is áll majd mellettem, és lesz gyermekünk, még inkább motiválva fogom érezni magam. S ami a legfontosabb: alázattal kell közelíteni mindenhez, tisztelni kell a múltat és becsülni a jövőt! http://www.agrotrend.hu/fiatal-gazda/–mikor-nem-latni-az-erdotol-a-fat

Társadalmi szerepvállalás

Vitai Lászlót (29) már egészen fiatalon megérintette a gazdálkodói lét színes világa. Nagyapja mellett, akivel együtt járták a birtokot, szívta magába a vidék, a föld munkás légkörét, amelyben kifejezetten jól érezte magát, azonban mindezek ellenére a mezőgazdaságtól távoli kitérők jellemezték életútját.