Skip to main content

Berkes Gábor életét születésétől fogva meghatározza szülőhelye. Jelenleg is a Somogy megyei Inkén él feleségével és két leányával. A településen mindig is meghatározó volt a növénytermesztés, állattenyésztés, erdő- és vadgazdálkodás, amik a pályaválasztását is jelentősen befolyásolták. Erdészeti szakközépiskolában végzett, erdésztechnikusként. Ezt követően Mosonmagyaróváron, az akkor Pannon Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki, majd levelező tagozaton növényvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. A berzencei Solanum Kft.-nél kezdett dolgozni burgonyatermesztési ágazatvezetőként, ahol sok tapasztalatot szerzett a szakmáról, az emberekkel való bánásmódról és a csapatmunkáról. 2000-ben alapították saját gazdaságukat 80 hektár területtel, 2001 óta pedig a BASF Hungária Kft.-nél is dolgozik mint szaktanácsadó. A család szorgalmas munkájának köszönhetően jelenleg már 500 hektár területen végeznek szántóföldi növénytermesztést, aminek kétharmada saját tulajdon. Tavaly zöldberuházás keretében létesített új telephelyet szárítóval, terménytárolóval és irodával. Folytatásaként a térség kisebb gazdálkodóinak összefogásával komplett integrátori tevékenységet szeretne kiépíteni, amelyhez további terménytárolókat kíván megvalósítani. A család 100 hektár erdőterülettel is rendelkezik, ahol a közeljövőben erdőgazdálkodási tevékenységet terveznek végezni.


Társadalmi szerepvállalás


Az Inkei Református Egyházközség gondnokaként Berkes Gábor a gyülekezet lelki és anyagi javainak gyarapítását is felvállalta feladataként. A Magyar Falu program keretében egy pályázatnak köszönhetően a megrendezett ünnepségeiken mintegy 700 főt mozgattak meg, hívtak a templomba. A pályázat részeként a parókián teljes homlokzati és födémszigetelés valósult meg. Emellett egy napelemrendszer telepítésével a parókia és imaház fűtését elektromossá alakították. A református egyházban a 2020. novemberi tisztújításon egyházmegyei és egyházkerületi tanácsos megbízatást kapott.