Skip to main content

Nagyvárosban született és humán gimnáziumban tanult, tanárai nem tanácsolták, hogy nőként az agrárpályát válassza. Mégis ezen az úton indult el a falusi nagyszülők gyökerein. Büszkén vállalja, hogy hazai és nemzetközi tudományos kutatói munkája, valamint oktatási feladatai mellett az autó csomagtartójában mindig ott pihen a gumicsizma. Okleveles agrármérnök, mérnöktanár. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán szerzett diplomát. Doktori disszertációját 2001-ben védte Mezőgazdasági tudományágban. 1999-2003. között egyetemi tanársegéd, 2003-2006 között egyetemi adjunktus, 2006- tól 2012-ig egyetemi docens volt a Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszékén. A Babérkoszorú Arany fokozatát 2006-ban kapta a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar oktatásszervezési munkájában való részvételéért. Emellett 2002-től aktív, az országot járó független szaktanácsadó. Az oktatás, a kutatás és a szaktanácsadói tevékenység mellett a Takarmányozástani Tanszék laboratóriumának irányítását végezte 10 éven át. 2012-től az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumának vezetője. 2015-ben megkapta a Szent István Egyetem Mezőgazdaságés Környezettudományi Karának címzetes egyetemi docense címet. Szakterülete a tömegtakarmányok betakarítástechnológiája, tartósítása és a tejelő szarvasmarha takarmányozása. Az elmúlt 7 évben több tématerületen dolgozott egyidejűleg. A legfontosabb, országos jelentőségű téma a tömegtakarmánybázis stabilitásának javítása volt a klímaváltozás és a javuló tejtermelési eredmények tükrében (az emészthető rostot a középpontba állítva). 2008-tól az intenzív fűfélék (olaszperje), 2013-tól pedig az őszi vetésű, kora tavaszi betakarítású gabonafélék (rozs, tritikálé), a kettős termesztés (double cropping), valamint az őszi és tavaszi tömegtakarmány-keverékek (pillangós gabonakeverékek, gabona-gabona keverékek, gabona-fű keverékek) termesztésés betakarítástechnológiáját, továbbá élettani hatását vizsgálta a Kaposvári Egyetemmel és NAIK Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetével (Herceghalom) együttműködésben. Jelenleg a szárazságtűrő cirokfélék és a szudáni fű korszerű fajtáiban rejlő lehetőségeket vizsgálja. A másik művelt terület a takarmányanalitika. A Takarmányanalitikai Laboratórium célzottan egyedülálló ’agrár-arculattal’ rendelkezik, mivel a NIR takarmányanalitikára alapozva szakvéleménnyel látja el az eredményeket, segítve a gyakorló gazdákat a laboreredmények értő használatában. Emellett számos egyéb segítséget is ad a telepi takarmánymonitoring elvégzésében (mintavételezés, komplex telepi audit formájában). A takarmányanalitika területén több újdonság hazai bevezetése is a nevéhez fűződik (a kukoricaszilázs szemroppantottságának mérése CSPS, a strukturális rost mérése – peNDF), melynek szemléletformáló hatása van a tejelő ágazatra

Társadalmi szerepvállalás

A tanítást és a szakmai ismeretterjesztést tekinti a legfontosabb küldetésének, legyen az agrár felsőoktatás vagy a gyakorló gazdák, közép- és felső vezetők továbbképzése. Ezen küldetéstudat szerint közel 90 diploma- és szakdolgozat témavezetője volt az elmúlt két évtizedben. A 28 tudományos publikáció valamint 85 hazai és külföldi tudományos konferencia anyaga mellett közel 270 ismeretterjesztő cikk szerzője. Az ÁT Kft. által havonta kiadott Partnertájékoztató Hírlevélben a Tömegtakarmány- és a Nemzetközi rovat vezetője. Ez a lap szintén szemléletformálónak ítélhető, mivel a szakcikkek közérthető módon mutatnak be a gyakorlat számára is hasznosítható hazai és nemzetközi tudományos eredményeket, hozzájárulva ezzel az ágazat fejlődéséhez. Orosz Szilvia egyik szakmai vezetője a 2014-ben indult Szarvasmarha-ágazati Szemináriumnak. Ez a rendezvény 6 éves története alatt 24 alkalommal került megrendezésre, átlagosan 100-150 fő gyakorló gazda, állatorvos, közép- és felső vezető részvételével. A neves hazai előadók mellett a világ legjobb egyetemeiről érkeztek neves külföldi előadók a rendezvényre (a Cornell Egyetemről, a Pennsylvania Egyetemről, a Wisconsin Egyetemről, a Delaware Egyetemről, a Minnesota Egyetemről, a Kansas-i Állami Egyetemről, Kanadából a Guelph-i Egyetemről, a Sasketchawen-i Egyetemről, a németországi Humbold Egyetemről, a Bologna-i Egyetemről, az Egyesült Királyságól (Wales), Izraelből, Dél-Afrikából, Mexikóból, Brazíliából, Chileből, Svájcból, Norvégiából), hogy segítség a tejelő ágazatban dolgozó mérnökök szakmai felzárkózását a nemzetközi élvonalhoz.