Skip to main content

Kecelen él feleségével és gyermekével. Fiatal kora óta részt vett családjának gazdaságában. 1991-től tevékeny tagja szülei családi gazdaságának, melyben 35 hektáron gyümölcs termesztés folyik, illetve részt vesz a gyümölcsfelvásárlás szervezésében 1998 óta vesz részt kiállítóként a berlini Fruit Logistica kiállításon. 1998-99-ben 10 hónapig volt gyakornok a müncheni nagybani piac egyik nagykereskedőjénél, ahonnan sokrétű szakmai tapasztalattal tért haza. 2002-ben a Fresh Fruit TÉSZ alapító tagja, 2008 óta a Fresh Fruit TÉSZ elnöke. 2010-ben a Keceli Meggyfesztivál alapítója, mely programjának része az egyik legnevesebb magyarországi meggyes szakmai konferencia. 2012 óta minden évben szilva szakmai konferenciát szervez Kecelen (Szilva Szakmai Nap). 2014 óta képviseli a FruitVeb küldöttjeként a magyar meggy ágazatot az Arbeitskreis Sauerkirschen ülésein Berlinben. 2017 óta a BKM-i Nemzeti Agrárkamara Kertészeti Osztályának elnökségi tagja. 2019-ben a Zsendülés konferencián Az év kertésze 2018 díjat kapott. Több belföldi (Meggyszövetség, Fruitveb, TÉSZ-ÉSZ, Zsendülés stb.) és külföldi konferencián és rendezvényen (Tbiliszi – EU, Bukarest – FAO, Brno – AMC, Berlin – Fruitmarketing stb.) előadó, számos szakmai cikk szerzője (Zöldség-Gyümölcs Piac).

Társadalmi szerepvállalás

2006-ban alapítója a keceli Civil Műhely Egyesületnek, az alapítás óta titkára (kulturális programok: koncertek, színházi előadások stb. szervezése) Az egyesület több mint 30 eseményt szervezett, melyek lebonyolításában részt vett, többnyire első számú irányítóként, a kitalálástól a megvalósításig. A cél az volt mindig, hogy olyan produkciókkal ismertessék meg a helyi és kistérségi közönséget, amelyek piaci alapon soha nem tudnának ott megvalósulni. Így került sor alternatív színházi előadások, jazz koncertek, sport események, gyerekműsorok megvalósítására és televízió műsor készítésére is, melyeknél a szponzorok felhajtásától a plakátok elkészítéséig, a közönség szervezésétől a művészek leszervezéséig, műsorszerkesztésig, mindenben részt vett. 2008 óta a keceli kézilabda klub, a KKC alelnöke. Az utóbbi időben a TAO támogatásoknak köszönhetően a klub felújította a keceli sportcsarnokot és több korosztályban neveli az utánpótlást. A felnőtt bajnokság adminisztrációjában, marketing munkában és támogatók keresésében segíti az egyesület munkáját.2010-2014-ig Kecel város képviselő-testületének külsős bizottsági tagja. A kulturális bizottság tagjaként vett részt a munkában. Segítette a helyi rendezvények koordinálását, felügyelte a média működését és az óvoda bővítésének beruházását. 2016 óta a keceli Egyházi Oktatásért Alapítvány kuratóriumi tagja. Az alapítvány működésében a kezdetek óta részt vesz. A helyi általános iskolát 2011-ben vette át működtetésre a Magyar Katolikus Egyház, az Alapítvány ennek a keceli iskolának a működéséhez igyekszik hozzájárulni. A legfontosabb tevékenységük egy táborhely kialakítása volt a Szelidi-tó közelében, ahol évente több száz keceli kisdiák tud jelképes áron nyaralni. A táborozás ideje alatt szállást és teljes ellátást és egész napos programokat biztosítanak az Alapítvánnyal a diákoknak