Skip to main content

Molnár István, az Agrár-Béta Kft. ügyvezető igazgatója 2001-ben alapította meg hasonló szemléletű társaival szövetkezve az egyedi profillal rendelkező dombóvári céget. Miután megalapozták a stabilitást, 2006-ban elkezdték átalakítani a vállalkozást, ebből fejlődött ki a jelenlegi, több cégből álló cégcsoport. 2200 hektáron folytatnak növénytermesztést. A termőterület több mint felén Waxy kukoricát állítanak elő, amit a környező gazdaságoknál termeltetett 5 000 ha waxy termésével együtt Ausztriába és Németországba exportálnak gyógyászati és bébiétel alapanyagnak. A területük másik felén vetőmag előállítással foglalkoznak, melyet saját vetőmag üzemükben készítenek ki és fémzárolnak. A növénytermesztési tevékenység mellett kiépítettek egy abszolút innovatív Bioenergia Farmot, ahol mezőgazdaságra alapozott megújuló energiát állítanak elő. A kiépített rendszer nem használ fel fosszilis energiahordozót. A Bioenergia Farm egy 1,7 MWh-s biogáz üzemből, egy 5,2 millió liter kapacitású Bioetanol gyárból és egy faaprítékkal működő hőközpontból áll. A rendszer egyes elemei egymás melléktermékeit használják alapanyagul. A hulladék hő jobb felhasználására most építenek a rendszerhez egy orchidea kertészetet. Szintén kivitelezés alatt van a naperőmű-parkjuk, amely 1 MWh teljesítményre képes, ez februárban termelni fog. A Bioenergia Farmról kikerülő barnalé okszerű felhasználásával jelentősen csökkenteni tudták a műtrágya felhasználásukat a termelési színvonal megtartása mellett. A cégcsoport két éve külföldi leányvállalatokkal bővült, amik szintén megújuló energia előállítással foglalkoznak. Nigériában a Záriai Ahmadu Bello Universityvel közösen elkezdték építeni a dombóvárihoz hasonló Bioenergia Farmot, ahol zöldáramot és bioetanol alapú humán- és állategészségügyi fertőtlenítő szereket állítanak elő.

Társadalmi szerepvállalás

A gödöllői Szent István Egyetem tangazdaságként működnek 2003 óta. Ennek keretében sok diák gyakorlati féléve náluk telik. A tanítás mellett több doktorandusz hallgatót és kutatót támogat különböző egyetemeken. Évente több mint 400 hektáron folytatnak K+F kísérleteket, valamint az MTA-val is kutatási kapcsolatban vannak, jelenleg egy új energiafűz fajta nemesítésén dolgoznak együtt. Az MTA-val közösen vesznek részt több GINOP és LIFE környezet- és klímavédelmi kutatási programban.Több éve támogatják a dombóvári mentőszolgálatot, a Dombóvári Fúvószenekart, a helyi atlétikát és a kosarasok utánpótlását, az Illyés Gyula Gimnáziumot, az Agrár-Béta Rally csapatot és Csikóstöttös település árvízkárosultjainak is juttattak adományt. A társadalmi szerepvállalásáért 2011-ben CSR különdíjban részesült. A bioenergetika területén végzett munkájáért 2014-ben Kocsis Károly díjjal jutalmazták. Együttműködnek a Katasztrófavédelemmel is, mely munkájáért 2016-ban a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség Különdíját kapta.