Skip to main content
A 2020-as Év Agrárembere Életműdíjasa Dr. Szent-Miklóssy Ferenc
A 2020-as Év Agrárembere Életműdíjasa Dr. Szent-Miklóssy Ferenc

A szakmai zsűri kiemelte, hogy életműve valóban érdemes arra, hogy kitüntessék érte. Kiemelkedő szakmai tudása, alázata valamint a hazai mezőgazdaságért végzett önzetlen munkája példaértékű. A 2020-as Év Agrárembere Életműdíját a Groupama Biztosító támogatta.

Dr. Szent-Miklóssy Ferenc okleveles kertészmérnök, újságíró, a kertészet tudományok doktora. Debrecenben született, kertész nagyapja hatására jelentkezett a budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára. A főiskola elvégzése után a tangazdasághoz került, majd a külkereskedelemben is dolgozott. 1969-90 között a Kertészet és Szőlészet szaklap rovatvezető főmunkatársa lett, majd a Földművelésügyi Minisztériumban (és jogutódainál) az Önálló Sajtó Főosztály vezetőjének nevezték ki. 1969-ben dr. Bálint Györggyel kezdtek el vidékre járni, házikerteket nézni. Nagyon sok cikk, előadás született ezekből a tanulmányutakból. Célja a kertészgazdák ötleteinek bemutatása volt, és azoknak a segítése, akiknél keresetkiegészítés szempontjából is fontos volt a saját kertben megtermelt zöldség és gyümölcs. A házikerteseknek szánt három könyvét az előadásain elhangzott kérdések alapján írta meg, volt, amelyik hét kiadást ért meg. 1989-ben alapító főszerkesztőként indította el a Kerti Kalendárium havi szaklapot, a családellátó kertbarátok, a kisárutermelő kertészek munkájának a segítésére, ennek 2016-ig főszerkesztője volt. 1990-től a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének az alelnöke, majd az elnöke lett, immár 26 éve tölti be ezt a tisztséget. Négy sikeres Országos Kertvetélkedő fűződik a nevéhez. Munkájának célja ma is ez: a családellátó és kisárutermelői kertek iránti érdeklődés fenntartása, a fiatalabb generáció érdeklődésének a felkeltése. Hatszoros nagyapaként is bízik abban, hogy az emberek újra rájönnek, hogy a kert a családi és baráti programok színtere és egyben konyhakert is lehet. A kertbarát körök ehhez nyújtanak széleskörű segítséget, melyek ma is biztosan támaszkodhatnak dr. Szent-Miklóssy Ferenc elhivatott munkájára.