Skip to main content

Losó József Az Év Agrárembere 2019ben! A Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán szerezte első diplomáját, majd az agrárium szeretetéből adódóan TSZben kezdett el dolgozni, ahol eleinte gyümölcsfeldolgozás volt a fő profil. Azonban meggyőzte a vezetőséget, hogy a jövő a zöldség-gyümölcs, valamint egyéb élelmiszerek fagyasztásában rejlik. A kezdeti sikereket további elismerések követték, ugyanis rámutatott arra, hogy a megfelelő hibernálási technológiával hosszú távon is megőrizhető a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma. Saját vállalkozását is erre a gondolatmenetre fűzte fel és 2003-ban vásárolta meg a Nestlé gyárát, amely mellett a későbbiek során több másik gyár is létesült. Jelenleg több, mint 100-féle fagyasztott termékkel rendelkezik a vállalkozása. A zöldségek, gyümölcsök és húskészítmények mellett félkész ételeket is forgalmaznak, melyeket 60 országba exportálnak tovább. A generációváltásról már sikerült gondoskodnia, ugyanis két gyermeke viszi tovább a céget, akik ugyanúgy otthonra leltek szakterületükkel az agráriumban.

Társadalmi szerepvállalás

Szociális szervezetek mellett rászoruló családokat is támogat, de a Miskolci Nemzeti Színházban is önálló díjat alapított Mirelitdíj néven, amelyet minden alkalommal az évad legkiválóbb színésze tudhat magáénak. Emellett Albertirsa főterének teveit fia készítette el, ő pedig szponzorálta a kivitelezést, amelynek neve ma is Mirelit Park néven ismeretes.