Skip to main content
 
A Jövő Agrárszakembere Kategóriatámogató
Mc’donalds
 
 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 

Ifj. Rácz József általános- és középiskolai tanulmányait Egerben végezte, ahol szinte azonnal felkeltették érdeklődését a természettudományos tantárgyak. Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium befejezését követően 2015-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának energetikai mérnök alap-,
majd mesterképzéses hallgatójaként figyelme először az elektronika, majd később a fenntartható energetikai rendszerek felé irányult. Ezzel párhuzamosan elkezdte a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi
Karának bánya- és geotechnikai mérnök mesterképzését is, amelyet várhatóan jelen félévben fog befejezni.
Az egyetemi évei alatt volt lehetősége több, összesen 4 különböző tárgyból is laborvezetőként foglalkozásokat tartani az alsóbbéves energetikai mérnök hallgatóknak.
További meghatározó élmény volt számára a Hamburgi Műszaki Egyetemen töltött egy tanulmányi féléve, amely során a németül és angolul hallgatott tantárgyak keretében olyan szakmai tudást szerzett meg, illetve kapcsolati hálót igyekezett kiépíteni, amelyre itthon nem lett volna lehetősége. A műszaki tanulmányai mellett gyermekkora óta az édesapja által alapított családi gazdaságban tevékenykedik. A vállalat fő profilja a komposztkészítés, illetve a gombatermesztés és -feldolgozás, melyek közül ez előbbieket felmenői már több generáció óta művelik.
Közép- és felsőfokú tanulmányait részben érdeklődésből, részben pedig tudatos elhatározásból választotta, hiszen az agráriumban igen fontos szerepet játszik a fejlett technika, a minél nagyobb mértékű gépesítés, továbbá a különböző akár energetikai, akár biológiai rendszerek fenntarthatósága is, amit a MAGOSZ Heves Megyei Ifjú Gazdák Gazdakörének tagjaként igyekszik minél inkább előmozdítani.
Az itthon és külföldön megszerzett tudás, illetve a családi örökség által megtapasztalt elhivatottság arra ösztökéli, hogy úgy építse tovább a családi és egyben nemzeti gazdaságot, hogy a helybéli adottságokat kihasználva – pl. geotermikus energia – az ne csak versenyképes legyen, hanem versenyelőnybe is kerüljön a külföldi vállalatokkal szemben. Szeretné átemelni a külföldi gyakorlat azon elemeit, melyeket saját magunk számára hasznosnak és előre mutatónak talál, hogy egy olyan tevékenységi kört alakíthasson ki a családdal együtt, amely a jövő nemzedékeinek megélhetést és fejlődési lehetőséget biztosít.
Az energetikai kérdések mellett ideje jelentős részében a komposztkészítéssel és a gombatermesztéssel foglalkozik annak érdekében, hogy a lehető legjobb alapanyagról a lehető legtöbb és legjobb minőségű gomba kerülhessen a hazai és külföldi üzletláncok polcaira.